Jótékonykodás,foci,tettek...!
Épp ma nézem a Telesport adását és az MTK játékosai mentek el egy gyermekotthonba.Széppé varázsolták a lakók környezetét.Kifestették az egész épületet,persze saját pénzen vett festékekkel.Ilyenkor olyan jó érzés,hogy adhatunk is olyan embereknek,akiknek nem adadott meg egy szerető családban felnőni.A fáradalmas munka,egy őszinte boldog mosoly után azt hiszem, nem is olyan fáradalmas. :) Én ezt rendszerességgel tenném,minden pénzügyileg jól álló klubnál.Persze tudom,hogy decemberben a Fradi is vagy több más csapat is kivette a részét a jótékonykodásból.Ez a minimum amit megtehetnek az elismert csapatok.Bárcsak ez egyre elterjettebb lenne és évről évre sokkal többen csatlakoznának.Szép gesztus!Persze nem csak foci által lehet támogatni bárkit.Annyi sikeres sport létezik még.Így sok kisgyermeknek kellő motiváció van a szeme előtt,hogy igen is érdemes lesz küzdeni és én is ilyen sikeres szeretnék lenni,majd segíteni másokon,ahogyan velem is tették!!
Szeretnék egy napon én is példát mutatni valakinek/valakiknek.Ezért nem adom fel az álmaimat.Egyszer célba érek és tudom,hogy elérek valamit.Nyilván én nem pont a kiemelkedő sportteljesítményemmel hívnám magamra fel a figyelmet. :))) Sokkal inkább kreativ gondolkodásmódommal,a sikeres stylist szakmámmal,de szívesen mutatnék példát egy saját könyv kiadásával is.Tevek azok mindig vannak,de én úgy gondolom,hogy azoknak lenni kell mindig.Hiszen,ha nincsenek,akkor olyan sivár és szürke az élet.Imádok álmodozni,de mennyire klassz álmodozás közben meg is valósítani a célokat.Szerintem nagyon szuper.Sokan kérdezik tőlem,hogy oké ez rendben van,hogy ennyi terved van,de akkor hogyan fér majd bele minden.Mert szeretnél sikeres is lenni,családot is alapítani fiatalon...nyilván elgondolkodtató,de ügyesen terveket kiokoskodva mindenre képes vagyok,főleg,ha egy mindenben támogató férfi áll mellettem.Szóval nincs olyan,hogy lehetetlen,csak olyan van,hogy van aki meri és van aki nem meri!!
Minden ilyen fejben és lélekben arányosan dől el,ezért lesz meg a harmónia és ezért nem lehet megingatni a terveimben! :)
Hallottam egy idézetet: "Mire a saját lábunkra állunk,egyedül maradunk." Nyilván van benne igazság,mert kialakítjuk a saját életünket és nem függünk senkitől sem,így értelmezhetjük így is,meg úgy is,hogy mire elérünk az életben valamit,addigra mindenkit elveszítünk,aki addig mellettünk volt.Minden esetre sorolhatnék még sok verziót,de mindenki döntse el maga,hogy neki mit jelent. :)
Csók
Réku
2013. január 20., vasárnap
2013. január 19., szombat
...de tél van..de baba van!
Mindenki ki van akadva,hogy hó így...hó úgy.Most komolyan,mégis mit vártak?!Majd januárban napozni lehet Magyarországon...hihetetlen.Tél van,hó van,röpködnek a mínuszok.Én szeretem a havas időt.Olyan szép minden.Azt már kevésbe persze,amikor az utak le vannak takarítva.Olyankor már nem szép...még szerencse,hogy magyaroszági hótolókkal csak tél végén szokott találkozni az ember,amikor már nincs egy hópihe sem. :))) Bár gondolom ezt már megszokta mindenki.Utak,járdák,parkolók több méteres hóval ellátva.Küldetés teljesítve! :) Köszönjük kedves égiek! :))))
Még élvezhető is lenne a hóban játszadozás,ha nem fújna a szél tornádóként és nem attól kellene félnünk,hogy az időjárás hóembert fúj belőlünk össze.
Ma kivittem kiskutyámat sétálni,hiszen imádja a havat,de ma neki sem jött be igazán.Szegényem ki sem látott a hórengetegből.Mintha egy mini piros ruhás hóember lett volna.Kis édes.Nagyon szeretem.Hihetetlen kapocs van közöttünk.Amíg az embernek nem lesz saját gyermeke sok dolgot másképpen lát a világban,de amikor megcsodálja ezt az érzést...szavakban ki sem lehet fejezni.
Nem rég el is érzékenyültem.Egy fiatalkori volt barátomnak,nem régen megszületett a kislánya.Egyszerűen olyan nagyszerű érzés látni,azt az örömöt az arcukon.Mennyi boldogságot hoz egy családba a kis picike.Nyilván jön a szöveg sok-sok embertől,hogy nagy felelősséggel jár,főleg ebben a mai gazdasági helyzetben.Érdekes,hogy ebben a témában én nagyon komolyan gondolkodom.Ha megtalálnám azt az embert,azt a férfit,aki mellett leélhetem az életemet,akkor borzalmasan szeretnék gyermeket.Persze nem rögtön,de tegyük fel,2 év eltellik.Addig azért bőven kiismerjük a másikat..és akkor jöjjön a baba,hopp...vissza!!Mert ebben nagyon régimódi vagyok.Először esküvő,aztán csak a baba. :) Na szóval esküvő letudva... és akkor jön a baba! Csodás minden.Előttem van egy kép.A családról.Terhes vagyok,férj mellettem,Bustyka is és a pocak lakó.Állunk a karácsonyfa mellett.Ragyog a szemünk.Hatalmas boldogság van,amit nem lehetne pótolni semmivel sem.Mikor ezt valakinek mondom,csak csodálkozik nagyra nyitott szájjal...huuu...ohhh...de miért??!!...te??fiatal vagy!!
Sírba visznek ezekkel a megnyilvánulásokkal.Persze,aki nagyon jól ismer nem csodálkozik.Sőt rákontráz...vannak olyanok, akik 14 évesen szülnek.Jogos,nagyon jogos.Így csak az számít,hogy én mit érzek.Na meg azt,hogy miért szeretnék fiatalon anyuka lenni...nem is lehet megmagyarázni.Mert ez nem olyan dolog,melyet szavakkal,tárgyakkal ki lehet fejezni.Egy nő érzi azt,mikor érett meg arra,hogy gyermeket vállaljon.Ennyi az egész!! Érezni,egyszerűen érezni kell és baj nem lehet akkor!!

2013. január 16., szerda
Sziasztooooooooooook!!! :)))))
Igen-igen,visszatértem.Átszerkesztve,sok bejegyzést kifüstölve,de újra itt és ígérem ez már így is marad!!
Rendszeresen,szorgalmasan írom majd a bejegyzéseket.
Újúlt erővel,megváltozott külsővel és megannyi tapasztalattal sokasodva megkezdem a blogom írását.
Hogy mi lesz a téma kör? -Minden. A világ,az érzelmek,a legkülönlegesebb történetek,furcsaságok,piszkos játszmák és nevetséges szamárságok.Egy szóval bármi jöhet! :)
Garantáltan nem fog unatkozni senki sem.Mivel 2013-at írunk ennek az évemnek szuperül kell alakulnia.
Új élet,új remények,új célok,új lehetőségek.Elkeseredhetnék a sok kegyetlen pofon után,de ugyan minek?!Hiszen 21 leszek áprilisban.Előttem jócskán az élet,melyet élvezni kell!!! Úgy döntöttem ezt fogom tenni és csak magamat fogom nézni és első sorban magamnak,majd mindenki másnak bebizonyítom,hogy mikre vagyok képes.Igen is el tudom érni a céljaimat!
Annyi minden történt és alakult át az életemben,mióta utolsó bejegyzésemet írtam...mesélhetnék róla,de feleslegesnek tartom.Majd max. néha,egy-egy történek kedvéért. :)
Nagyon sok téma köröm,témám van.Lesz bőven mit mesélnem.
Egyenlőre ennyi lenne!
Egy jó tanács: Éld úgy az életed minden napját,hogy ne kelljen megbánnod.Légy kicsit őrült,merész na és persze ravasz,akkor nem érhet csalódás! ;)
Csók
Réku
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)